Csontbrigád

2015. július 25. 16:08 - Serrath

Sziasztok!

 

Az űrfarkasok mellett elkezdtem csinálni egy kisebb ig sereget is. Egy vegyes sereg a célom, jármű/emberanyag terén, és majd szépen építgetem is.

Vettem egy régi Leman Russ, egy régi Chimera és egy új Hellhound dobozt, mind használatlan volt még.

És össze is raktam őket, ám a régi dobozokból rengeteg bit megmaradt, sok lánctalp is (ámen régi keretek).

Ezzel felvértezve úgy döntöttem megépítem az első járművemet, mivel lánctalp van és azt csinálni nemigen tudnék.

Ez egy saját elgondolású Basilisk lett, melynek a készülésérlől az alábbi képsorozatok mutatnak pár momentumot!

Az első kis galéria a kiindulást mutatja, itt építettem meg az egész jármű vázát. 1.5 mm-es műanyag lapot használtam, és sima sniccerrel vágtam ki. Így nagyon szemét meló, mire minden elem mérete egyezik. (Természetesen egyeneset vonalzó mellett se sikerült vágnom, de hát ez van :D )

Ezt követően raktam rá pár bitet és díszítő elemet. Azt azonban érdemes tudni, hogy nem volt előre tervem, végig a pillanatnyi hév tervezte a járművet.

Itt láthattok az oldalán némi putty-t, amit később eltávolítottam, mert nem tetszett rajta igazándiból.

Ezt követően elkészült az ágyúcső is, valamint az illesztések a lemezeken. Ezek egyszerű papírból vannak. Azt hiszem egy káosz kutya dobozt aprítottam fel a szent cél érdekében.

Itt már azt mondhatom közel végleges alakot nyert a jármű és csak a festés várt rá. Sokak szerint nem túl biztató külsővel rendelkezik, de első járműnek szerintem nem olyan rossz, igaz a festés rengeteget dob a megjelenésén! De ezt majd mindenki döntse el kénye kedve szerint!

 

Íme három másik jármű társaságában! Nos így sikeredett! Remélem lesz akinek tetszik, vagy ötletet, inspirációt ad hasonló projektekhez%

Köszönöm a figyelmet!

serrath

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://warhammer40k.blog.hu/api/trackback/id/tr317654214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása