Véglegesítve a második KMCS!

2016. június 28. 17:23 - Serrath

Tisztelt nagyközönség!

Örömmel értesíthetek mindenkit, hogy a nevezés a második Kelet-Magyarországi Csapatversenyre lezárult.

Listák közzé téve, és hagyományosan (mivel ez a második, így már hagyomány :D ) a párosítások a verseny napjáig titkosak!

Figyelem! Nyers elemző, számolós és latolgatós poszt következik! Szóval tessék stabil székre ülni!

Na de lássuk is mivel van dolgunk!

Juhász Ádám Dark Angels csapata:

Három osztag, egyik drop-poddal, illetve egy népes deva osztag. Sok nehéz fegyver. Na ő nem fogja megvárni, hogy közelebb érj, és nem kívánja járműveidet sem épségben hagyni. Káplánja gondolom a 9 fős osztaggal csücsül a drop-podban megérkezésig, hogy az ellenség vonalai mögött okozzon kellemetlen pillanatokat. Jó kis lövős sereg, vegyesen tankok és tömeg ellen.

 

Balika (Grosh) Ork csapata:

Nyers, megfontolt, számító taktika, mely mindig beválik. Végy egy jó adag orkot egy főnökkel, pakold őket járműbe, rongyoljatok előre, és az ellenséget nyakon kell verni. Jópofa kis közelharci sereg, mesterlövészloota támogatással.

 

Zoli Ork csapata:

Egy újabb leleményes ork taktika, egy hadügyi zsenialitás, amolyan oroszos. Fogj sok orkot, aztán lesz aki célba ér! :D Igazi tömeg sereg tömeg irtásra. Sajna járműnyitogatásra nincs sok lehetősége, de nagyon jó kis tűzelvonós sereg annyi szent!

 

Gál Gabi Chaos Space Marine csapata:

Náthát mindenkinek! Két osztag mariska, egy jól védett varázslóval, és pont kitöltő kultistákkal. Ez az, ami lő. Na de ott van még két osztag szemtelenül veszélyes spawn is, összesen 5 főt számlálva. Ha ettől a seregtől nem kapod el a náthát, senkitől se!

 

Zimi Chaos Space Marine csapata:

A perverz muzsikusok, akik lezenélnek a pályáról. Ha ez nem lenne elég, van velük egy plazmás hellbrute, és egy legendás, félelmet nem ismerő, legalább egy osztagot mindig kivégző spawn. POCAK személyében! Játékostársaimnak ajánlom nem lebecsülni pocakot, mert írtó szemetláda jószág. De csak, ha ellenfél! :D

 

Nagy Ádám Ork csapata:

Visszaköszön az első KMCS lista, kis kibővítéssel. Motoros, Meganobos, Boyzos előretörő csapat, egy jó adag precíz loota, és némi cseresznye a torta habjának tetejére. Gretchins. Csak a közelembe ne érjenek, akkor nem lesz gond! :D

 

Igor Space Marine csapata:

Storm Shield és lángszóró hegyekbe bújtatott motoros keménylegények, és egy osztag elpusztíthatatlan(nak hitt) terminátor osztag. A két osztag mesterlövész kellemetlenkedését már észre se veszi az ellenfél a keményfiúk mellett. Brutális közelharci csapat, mely úgy is célba fog érni!

 

Ákos Red Scorpions csapata:

Ismét egy lövős Space Marine. Két osztag, egy drenya, egy főni és egy jópofa pengehátú. Igazi kihívást jelent minden közelharci sereg számára! És a drenya! járművek vigyázat! Ez pofán az!

 

Exi Eldar csapata:

Na kérem szépen, van itt két marék jetbike, egy osztag jópoda warp spider, két aranyos jármű, és egy főnök egy adag nővel (talán hárem?) egy másik járműben. Ami biztos, jink save-ben nem lesz hiány, és amíg nem érnek oda a hadakozósok, addig ez a sereg arcon durrant de rendesen! Utána meg még le is vágja a törött orrod! Kaparjátok elő valahonnan az ignore covert vagy leshettek!

 

István Dark Angels csapata:

Na itt aztán minden van! És minden lő! Kivéve a könyvtárost, mert ő meg feljegyzi a sok lövést! Egy osztag scout, két osztag marine, pengehátú, predátor, land speeder! Iszonyat tűzerőt felvonultató változatos kis csapat! Nem kívánnám ellenfélnek!

 

Grosh Space Marine csapata:

Egy igazán motorizált kis space marine bagázs, annyi szent. A fekete templomosok egy osztagba sűrítették a rendház összes lőfegyverét, és meg is kaptuk Grosh bagázsát! Aki nem készült járműre, most felkötheti a vonalkódos bugyogót! Egy landoló drenya, két osztagocska pengehátúban, valami gusztustalan predator és még egy jópofa kis vindicator is. Van ám célpont, amire lőhetünk dögivel!

 

István Tyranids csapata:

Na kérem szépen, az evolúció mindent biztosított ennek az összeállításnak. Vannak itt lövős kellemetlenkedők, és közelharci egységek egyaránt! Aki ellene lesz bizony vakarhatja majd a fejét! Mivel is kezdjem? A jópofa prime vezér mellett 3 génorzó osztagocska, egy warrior, venomthropes és boivore. A gaunt (nem, nem a komisszár) már csak díszítés és tereptárgy!

 

Kaba Dark Eldar csapata:

Na kérem szépen, ez az a sereg, ahol egy kicsit minden van. Lehet itt dögivel lőni, jinkelni, van ami közelről erősen orcán simogat, és elfért egy két jármű is, amihez meg nem elég a dögös lánckard! Az biztos, hogy hangulatosnak ígérkező sereg, és jól meg kell fontolni mit hol használ Kaba mester, de azért az ellenfél is vakarhatja majd a fejét!

 

Rozsi Ork csapata:

Na kérem szépen íme egy lövős ork sereg, durrogtató, puffogtató és csúzli minden mennyiségben és méretben! Na azért ne várjuk meg, míg közel érnek, mert a puskatussal vernek agyon! :D Badrukk kaptánybá mellett két osztag jópofa skac és egy nagy marék flash glitz a nekik méltó tragacsokban. A hatalmas szelektív hulladékgyűjtőből lépegetővé alakított deffdread már jóformán csak méltó díszítés!

 

Peti Dark Angels csapata:

Motoros motoros hátán, és hogy ne hiányozzék a tűzerő, két whirlwind. A két kis osztag scout és a könyvtáros itt is már csak hab a tortán, persze lebecsülni őket se érdemes! Igazi kis vadász csapat, ahol ha nem mindent egyszerre lősz ki, akkor leshettek értetlenül egymásra a csapattársaddal, mint Noé és a harmadik kecske!

 

Gery listáit nem ellenőrzöm, mert pozitív kívánok maradni és hiszem, ő nem játszik, mert mindenki megjelenik annak rendje módja szerint, szóval nincs más hátra,csak a CSONTBRIGÁD!

serrath Csontbrigád csapata:

Nem kívánom dicsérni magam, nem kenyerem az ilyesmi, de kezet csókolhattok cimboráim! Minden elfogultsággal totálisan telve úgy ítélem meg, teljesen részrehajlóan, hogy minden idők leghantulatosabb 750 pontos serege áll előttetek. Lánctalp mindenütt, még a góré nyakában is az lóg! Lő minden mindenhonnan mindenre mindig, és a jinkre épített csapatok remélem örülnek neki, hogy két fedezékmentő negáló parancsot is kioszthatok egy körben :D Hellhoundról már nem is beszélve :D

Ennyi lenne a precíziós sereglistaellenőrzés és felkészülés a szombati versenyre! Utána mindenképpen lesz élménybeszámoló, egyenesen az esős Skóciából!

Köszönöm a figyelmet!

serrath

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://warhammer40k.blog.hu/api/trackback/id/tr88852426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sándor Kaba Sarkadi 2016.06.28. 18:28:14

Hangulatos kis listaelemzés. A sereglistákat nézegetve amúgy nekem ez a tényállásom:
- van három valaki, akinek a seregével NEM szeretnék szembenézni
- van egy ember, akivel nagyon fluffos párost alkotnánk
- van három ember, akit tisztelek, de a szövetségünk halálra lenne ítélve a pályán
- van sok-sok ember, akivel szívesen iszok sört
- és két ember, aki hiányozni fog, mert nem jött el.

Direkt nem írok neveket, mert eddig valahányszor azt mondtam hangosan, hogy pl. "na innen elindulok nehéz terepből, csak egyest ne dobjak", akkor mindig egyest dobtam és lerobbantam. Szóval nem fogom azt mondani, hogy XY ellen vért fogok hugyálni, YZ-t pedig körberöhögöm a mérgező fegyverekkel :D

MeyilKree 2016.06.28. 20:22:45

Ledumáltam kiscsaládommal, délelőtt benézek én is tanulni-dumálni.
Érdekes seregek az biztos.
Kíváncsi vagyok ki mit hoz ki belőlük.

Petrow 2016.06.29. 10:14:49

My 2 cents:

Juhász Ádám: Meggyőző távolsági támogatás, korán terít a podos résszel, ami miatt a végjátékban hátrányba kerülhet.
Jól passzol: bárkivel, aki tud közelharci támogatást adni, és segíteni neki a játék elején és végén.

Balika: Kiegyensúlyozott sereg, ork viszonylatban átlagos mobilitással. Kit lőjek dilemma - a battlewagont, vagy a support lootákat?
Jól passzol: tűztámogatást adó seregekhez, bárkihez, aki elég gyors ahhoz, hogy fedezze az előrenyomulását.

Zoli: ork massza, tömegirtásra berendezkedett sereg nélkül nehéz lesz mindenkit lelőni. Lassú, de a 4 kopter tud kellemetlenkedni a szárnyakon.
Jól passzol: olyan sereghez, aki el tudja előle takarítani a fekvőrendőr egységeket és a nehéztüzérséget.

Gál Gábor: all-in lista, megy és tankolja a sebeket a spawnokkal, hogy a második hullámban érkező Marine osztag csökkentett ellenállásba ütközzön. A sorci a jolly joker, bármelyik egységgel elvan, és legyen is, mert egyedül vége. Szerintem inkább idézni fog - és nem a Révai nagylexikonból. Statikus missile troop hátul, takarításra.
Jól passzol: nehéztüzérség-hangsúlyos sereghez

Zimányi Gábor: 2 nagyon veszélyes, "mindent-leszarok-S8AP3-alatt" egység, amit egy distraction spawn és drenya egészít ki. Transport nincs, de a fegyverek mozgás után is bőven üzemképesek. A közelharcokat főként overwatch-al kell megnyernie.
Jól passzol: dedikált közelharcos sereggel.

Nagy Ádám: lásd Balika seregét, csak itt trükkök... bocs, trukkok százai helyett motoros deathstar rising. Hogy mi ad nagyobb védelmet, az AV14-es wagon, vagy a jinkelő motorosbrigád, az majd eldől.
Jől passzol: covert és járműnyitó tűztámogatást adó sereggel.

Igor: Újabb motoros deathstar, ami inkább csak a mennyiségi, semmint a minőségi tűzre érzékeny. Hátországát 2, törékenynek tűnő Scout adja, de akit a homer mellé le tudnak hívni, azok minden, csak nem törékeny. A termikre bízott járműnyitás rizikós, de működhet.
Jól passzol: masszív tűztámogató csapattal, ill. aki elvonja a tüzet a motorosokról.

Ákos: Statikus(abb)nak tűnő, svájcibicska marine sereg, a mobilitást a RB-be bújt combat squad fogja jelenteni, esetleg a deep strike-oló termi. Mindenből egy kicsi: gépnyitásra drenya, közelharcra powerfist-es őrmi.
Jól passzol: dedikált közelharcos és/vagy nagyon mobil csapattal.

Exi: 3 db AV12-es tank, és 3 szöcske egység, a foglaláshoz. Bár a HQ csapata közelharcra van szánva, valószínűleg csak azután hagyják el a Serpent ölelő karját, hogy a többiek megritkították az ellenállást.
Jól passzol: bárkivel, aki el tudja hallgattatni az ellenfél nehézfegyvereit.

Nagy István: újabb balanszos marine sereg, ahol a libra valószínűleg a RB-ben fog csücsülni az egyik osztaggal, és megy bajt keverni. Számottevő (9 db) S5+ fegyver, megfelelően szétszórva, közép és hosszútávra jó eséllyel nyitogatja a járműveket.
Jól passzol: bárkivel, aki tudja támogatni az előrenyomulást, illetve tud adni közelharci potenciált.

Grosh: egy újabb "suprise madafaka!" lista, és hogy ne csak az elején az arcodba pottyanó drenyával törődj, van itt plazmás sablonos predator és Vindi is. A párja dolga egyértelmű: elhallgattatni az ellenfél gépnyitóit, és akkor a crusader osztagoknak könnyű dolguk lesz.
Jól passzol: bárkivel, aki el tudja hallgattatni az ellenfél tanknyitóit.

Szabó István: Tyranida családi fotó; elől Gauntok nyüzsiznek, utána stealerek élezik a karmaikat, Venom mama kötögeti a fedezéket, Warrior papa pedig ügyel a rendre. Hátulról Biowore nagypapa szellentget bele az éterbe. Kockázatos felállás, de jó párosítással működhet.
Jól passzol: bárkivel, aki el tudja vonni az ellenség figyelmét, amíg a horda beér.

Kaba: valószínűleg a harmadik suprise-MF sereg, egyrészt a bepottyanó, járműnyitó lepkékkel, másrészt a semmiből, szóródás nélkül érkező haemonculussal és 20 kis barátjával. A frontot addig a Ravager és a 10, Raiderben feszítő kismókus tartja majd, amíg a sereg fő része le nem adja az alfa (béta?) strike-ot, és addigra jó eséllyel már FnP-ben fog feszíteni. Kockáztatós sereg, de nagyon bejöhet jó párosítással.
Jól passzol: bárkivel, aki az első 2-3 körben fel tudja bomlasztani az ellenfelek sorait.

Serrath: a már sok helyen említett tűztámogatás netovábbja. Nem kevesebb, mint 12 db S5+ fegyverrel, és ebben nincs még benne a Medusa Gun. Bár gazdájuk szeretné elhitetni velünk, hogy milyen veszélyes az ignore coveres orderes parancsnoka, ne üljünk fel a red heringnek - a sereg a commander (és az invisibility-re hajtó Astropath) halálával sem lesz kevésbé félelmetes.
Jól passzol: bárkivel, aki távol tudja tartani az ellenfél közelharcosait.

Rozsi: Dakkás orkok, Balika és Adamow seregének mentén. Ha valahová, ide még jobban kell a támogatás, hogy a papírpáncélzatú srácok célba (de legalábbis 18"-en belülre) jussanak.
Jól passzol: az ellenfél tűzerejét elvonó sereggel.

Petrow: áh, ez most komolyan nem tudom, mit gondol, idejön, okoskodik, proxizik is, remélem, nem vele sorsoltok össze...
Jól passzol: a hideg sörhöz, illetve a szobahőmérsékletű borhoz :)

Serrath 2016.06.29. 10:45:49

@Petrow: köszönjük a szakmaisabb kommentet és elemzést :D

lehet a végén kerekedik majd komoly seregelemzés is :D

Sándor Kaba Sarkadi 2016.06.29. 13:35:36

@Petrow: Ez überfrankó lett, főleg az idilli állatkertes hasonlatok! Sajnálatos módon nem tudta hozni a Petrow-féle Monty Python humort a háttérsztoriban, így maradt a Kaba-féle rettenetkezelés.

Petrow 2016.06.29. 14:29:09

@Sándor Kaba Sarkadi: Tank juh.
5000 karakterbe ennyi fért bele, átlagban alig 2 tweet-nyi hely jutott mindenkire :)
süti beállítások módosítása