A vengeance-i csata.

2010. augusztus 08. 23:28 - gerry666

Az Ultra Gárdisták közelében lévő vengeance bolygóról segélykérő üzenetek érkeztek miszerint egy ork csapat a Rossz Hold Klán mely vélhetőleg az Ichar IV bolygóról mentek át Vengeance békés bolygójára mivel az ottani védő erőknek is sok gondjuk van az ottani ork aktivitással,a Vengeance-n az orkok sorra rombolja le a az emberek falvait és az ottani védő erők nem képesek megvédeni magukat így az Ultra Gárdisták úgy döntöttek hogy a nemrég kiképzett újoncokat a harctérre küldik. Viszont mivel nem lenne szerencsés egy csapat újoncot egy ork bandával össze ereszteni így Marneus Augustus Calgar is az újoncokkal tart ám ő maga a frissen előléptetett 5 terminátort tudja csak hatékonyan vezetni így régi barátját Telion-t kéri meg hogy a frissen űrgárdistává avatott 6 zöldfülűt biztonságos körülmények között próbálja megvédeni.De Telion tapasztalt öreg róka létére tudta hogy orkok ellen ő mit sem ér hiszen egy lövésben jeleskedő egyén mint ő nem képes az orkok erejével felvenni a 'kesztyűt' így egy kapitányt-is kirendeltem a felderítők mellé. Természetesen egy csatát nem lehet taktikai osztagok nélkül megvívni így a frissen avatott 10 fős taktikai osztag mellé egy káptalan mestert rendeltem. Illetve egy csatákban jól jeleskedő 5 fős taktikai osztagot is leküldtem hogy élősegítség a civilek mihamarabbi evakuálását a kijelölt területről. A frissen felavatott null félelem harci gépet is rendelkezésre bocsájtottam az esetleges civil támadások megóvása végett. Ezeket a csapatot akartam leküldeni a bolygóra de miután megtudtuk a birodalmi kéz felderítő osztagától hogy egy stratégiailag nagyon fontos város felé tartanak melyet ha bevesznek rengeteg fegyvert és páncélt tudnak szerezni amit a klánra való tekintettel eladnák a feketepiacon. segítségünkre bocsájtották Captain Darnath Lysander-t így kirendeltem mellé a nemrég kinevezett 10 fős roham terminátorokat. Telion lement a vengeance-ra beszélni az ottani védő erőkel. Elmondásuk szerint van egy régi patak ahol régen tank elhárításhoz való szikla tömböket helyeztek el. Így az orkok csak kisebb szállító járművekkel tudnak átkelni. Telion visszament az űrhajóra ,előkészítették a tervet ami nemes egyszerűséggel annyi volt hogyha itt ki építenek egy védelmet akkor a maradék lézengő orkal ami varosféle tart az itteni védőerők is eltudnak bánni. Szóval a feladat megtartani minél több területet hogy az itteniek kiépítsék a védelmet. Az orkok nem ismerve a félelmet egyszerűen egyenesen előre terveztek mozogni. Miközben biztosítsák maguknak az utánpótlást. Úgy fest hogy az orkok kezdenek de egy szerencsés véletlen folytán sikerül átvenni a kezdést.Lysander parancsára az egyik romot a megérkezésig megérősittik az ottani védő erő katonái.

Kezdetek:(bal tér fél I jobb tér fél). Az Orkok bal oldalt gyűlnek össze 3 trukk egyikben 3 nehéz páncélos nemes és Ménork másikban 5 nemes és egy Főnork a harmadikban 11 ork és egy nemes hozzájuk. A trukk-ok mellett egy 30 fős ard'skac osztag sorakozik az ard'skacok mellett pedig 2 guberált tank , vélhetőleg a védelmi erőktől lopták el. Jobb szárnyon egy 24 fős grechin osztag 3 pásztork-al. Mellette egy sokk támadó fegyverrel felszerelt Ménork és egy az melletti Motoros Főnork.

Az Ultra Gárdisták szektorában felsorakozott bal szárnyon egy 5 fős taktikai osztag és egy null félelem harci gép. Jobb szárnyon pedig egy 10 fős taktikai osztag és egy Kápalan Mester.

1.Nap:

Űrgárdista: A felderítők is feltűnnek és bemennek egy megerősített romba. Ahonnan megsebzik az Orkok Sokk fegyveres Ménorkjának egyik kezét de csak üvölt egyet és máris újra lövésre készül.

Orkok: Megindulnak előre egy lopott tank lerobbant az egyik patakban. A motoros főnork megindul előre a Ménork próbálja kiszedni a telion által vezetett felderítőket de nem tudja eltalálni őket.

2.Nap:

Űrgárdisták: Leteleportáljuk a lysandert és 10 fős roham terminátor osztagát. Illetve Calgart és 5 fős terminátor személyzetét is. Akik némi Szóródásal  de a kijelölt körzet közelébe érkeztek. A terminátorok lőnek a 30 fős skac osztagra és megsemmisítenek néhány ork fattyat. Majd Calgar kiad egy orbitális bombázás parancsot ami a rossz koordináták miatt arrébb szóródott de legalább a 2 lopott tank és 6 ork fatty megsemmisült a robbanásban. Majd ezt követően a Káptalan mester is kiadott egy orbitális bombázás parancsot ami a tökéletes koordinátáknak köszönhetően megsemmisített még 2 trukk-ot és még pár ork skac-t. Ezek után az elbámészkodó Motoros Főnork-ot lelövi a telion által vezetett scout osztag.

Ork:Az orkok megréműlve tapasztalták a pusztítást. Így utolsó megmozdulásként egyenesen a terminátorok vették a célt. Ám a folyó meder az utjukat álta. A maradék egy trukk amiben 12 skac volt megpróbált minél gyorsabban a bal felső városrészhez érni így lysander csapat mellett próbált meg átvágni.A sokk fegyveres Ménork pedig ismét mellé lő bár épp hogy csak a felderítők érezték a mellettük lévő robbanást. Az orkok egy Waaaagh-ot hajtottak végre és egyenesen előre rohantak nem törődve semmivel. és Így elérte 5 nemes és egy Főnork a calgar által vezetett terminátorokat. Végül megöltek a szentségtelen lények 2 terminátort de a terminátorok válasz csapásként 4 nemest küldtek a másvilágba meg bosszulva testvéreiket. De hirtelen egy Ménork által vezetett páncélozott nemes osztag megtámadta a lysander által vezetett roham terminátorokat hatalmas csata dúlt de végül 2 Roham terminátor elesett de a szentségtelen ork fattyak mind a terminátorok lábai előtt hevertek. Közben a 30 főből meg maradt ork horda halad a bal szárnynál előre.

3.Nap:

Űrgárdista: A null Félelem harci gép megindult előre de a tankelhárító kövek neki is gondot okoznak így kerülnie kell.Telion és a csapatának elege lett a Ménork állandó tüzeléséből így egy sorozattal átlőtték mind 2 szemét és össze esett.Eközben a bal szárnyon még mindig dúlt a harc Calgar és maradék terminátora megölte az ellenfeleit de végeztek még egy terminátorral béke poraikra. Eközben lysander és a roham terminátorok megrohanták a trukk-ot lysander egyedül megsemmisítette az orkok pedig özönleni kezdtek.

Ork:Az Ork horda még mindig előre mozog de a tó a hátsó csürhét még mindig akadályozza. A trukk ból kijövő ork horda megrohamozza lysander csapatát aminek következtében meghalt egy roham terminátor a Császár vigyázzon poraikra. De megölték a rájuk rontó orkok nagy részét a maradék egy nemes a csapatból pedig elmenekült.

4.nap:

Űrgárdista:Telion és csapata rálőtt az ork hordára szerencsére telion kiszedte onnan a az energia karommal felszerelt ork nemest. Lysander és csapata meg rohamozta az előbb telion által meggyengített ork hordát és megtizedelte a soraikat az orkok viszont nem tudták magukat átvágni a terminátorok vastag páncélján.

Orkok: Látva hogy nincs esélyük a császár hű szolgálóival szemben visszavonulót fújtak.Így sikerült megerősíteni a város védelmét és minimális veszteségekkel sikerült megakadályozni egy ork Waaaagh létrejöttét valamint a védelmi erők képesek lesznek elfojtani a maradék ork lázadást.

Jelentés vége.

Továbbítás a terrára.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://warhammer40k.blog.hu/api/trackback/id/tr952208425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása