Warhammer 40.000 kezdőnap a Gémklubba

2014. október 02. 06:00 - gerry666

D21-es Bázi

(katt a képre hogy eljuss a D21-es bázis oldalára)

Megrendezésre került az első Warhammer 40.000 kezdőnap a Gémklubban a D21-es bázissal karöltve. Azt hiszem elmondhatjuk, hogy eredményes, és kellemes napot tölthettünk együtt. A bátor hadvezérjelöltek több sereget, és azokon belül is több koncepciót próbálhattak ki. Közöttük az ádáz Space Wolf-okat, a büszke Dark Angel-eket, valamint az Imperial Guards gyalogos, és gépesített erőit. Két játékot sikerült lejátszanunk az oktatás folyamán.


Az első csatát a Dark Angel-ek terminátorai, és a Space Wolf-ok farkas lovasai között zajlott.1365452580666.png

A Sötét Angyalok egy plazma ágyús előőrssel védték a stratégiai pontnak számító romot, ahonnan forró plazmacsóvákkal bombázták a roppant gyorsan előrenyomuló farkas lovasokat.

Az utolsó pillanatban, amikor a helyőrség úgy látta, hogy nehézfegyvereik nem elegek az űrfarkasok ellen, megérkezett a terminátor páncélos csapat, akik egy villanással beteleportáltak a farkasok közé, és könyörtelen közelharc vette kezdetét. A félig gép farkasok rendkívüli álkapcsukkal, és lovasaik halálos lánckardjaikkal harcképtelenné tettek kettő terminátort. A terminátorok eközben erő-ökleikkel a földbe döngölték az ellenfél osztag tisztjét.

A lovasok látva, hogy falkájuk vezetője elesett, dühükben elsöpörték a maradék nehéz páncélost, amivel taktikai visszavonulásra kényszerítették az Sötét Angyalok többi egységét is. Tehát véres, és hosszú küzdelemben győztek az Űrfarkasok.

A második csatába a Birodalmi Őrség is becsatlakozott mindkét oldalra. A Sötét Angyalok oldalára gyalogosok,

míg az Űrfarkasok oldalára gépesített haderők szálltak harcba.


Míg az Űrfarkasok, lassan de biztosan az ellenfél felé tartottak, a gépesített haderő tüzérségi ágyúikkal zárótüzet zúdítottak az ellenfél állásaira. Bár a Sötét Angyalok elnyomás alatt voltak, ők mégis rendületlenül viszonozták a tüzet.

Látszólag stagnált a csata, de egyszer csak csönd ülte meg a harcmezőt, a tüzérségi ütegek elhallgattak. Ekkor az Űrfarkasok egy Drop Pod-ja becsapódott az ellenfél sorai közé, amiből begyakorolt mozdulatokkal ugrottak ki a harcosok. A farkasokat vezető Rúna Pap a vihar erejét magához ölelve villámokkal sújtotta az ellenség állásait, amivel több nehéz fegyveres osztagot is sikerült hatástalanítania. A csata végül döntetlennel végződött, amelyből mindkét fél igen nagy veszteségeket tudhatott magáénak.

A kezdőnapon négyen próbálták ki a Warhammer 40.000 világában magukat, de mellettük sok érdeklődő jött figyelni a harcaikat, és kérdéseket feltenni a játékkal kapcsolatban.
Köszönjük, hogy jelenlétetekkel emeltétek a klub fényét. Várunk titeket a többi kezdőnapunkra is a Gémklubban, vagy a D21-es Bázisban is.

További képet itt találtok az eseményről.

 Írta: Liszka Gergely

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://warhammer40k.blog.hu/api/trackback/id/tr396747869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.