Warhammer
A vér erdeje.
Az Régi világban a harcokból haza érkező emberek hatalmas dicsőségnek örvendtek, ha pedig valaki élve tért vissza az hatalmas szerencsét jelentett. Ám néha előfordult, hogy a visszatért emberek nem hogy nem szerencsések vagy dicsők, vagy élők, de még holtak sem voltak. Az ilyeneket hívták élőholtnak bár az emberi mivoltuk szikráját sem lehetett bennük felfedezni mégis valamiért mindig visszatértek oda ahonnan a harc előtt indultak. Testükön hatalmas sebek tátongtak csak hörögtek és vért köptek. Ezeket a szerencsétlen embereket sötét nekromanta varázslatokkal keltették fel a halálból, hogy az ellenséges seregben harcoljon volt bajtársai ellen. Az éjszakában megbúvó sötét rémséges teremtmények a vámpírok technikája volt ez az isten káromló módszer. Ám még soha nem fordult elő, hogy ilyen módon próbáljanak meg félelmet kelteni a Birodalom nemes falain belül. Ooo igen a Birodalom az emberiség leg nemesebbike ők mindig félelem nélkül szálnak harcba a legförtelmesebb lényekkel szemben is. Ám még őket is szomorúsággal töltik el bajtársuk ily meg szencségtelenítése és megkínzása láttán. Ám bár szívük bátor és nemes az ottani emberek féltek elhagyni a város biztonságos kapuit és életüket kockára téve élelmet és alapanyagot szerezni. A helyzetet még rontotta az is, hogy éjszakánként a vár kapuin kívülről a hegyekből gyereknevetést hordozott a szél, bár többszöris megpróbáltak utána járni, hogy honnan jöhet a nevetés mindig kudarcba fulladt a 13 sikertelen kísérlet és egyben az utolsó volt a leg tragikusabb mikor a város béliek és a birodalmi őrség és lovasság együttesen próbálták megkeresni a hang forrásának helyét, ám a csoportból senki nem tért vissza. Bár egyesek váltig állítsák, hogy látták őket a hegy felé vezető erdőben oda viszont senki, nem mert bemenni a Birodalom elátkozottnak titulálta az erdőt és megtiltotta a lakosoknak, hogy akár a közelébe is menjenek. Ez úgy látszott használt, mert egyik napról a másikra abba maradt a gyereknevetés. A város vezetősége úgy gondolta, hogy talán most alkalmuk lesz megnézni, hogy mi lehetett éjszakánként ez a hang. Elküldtek egy futárt, hogy hívassanak Birodalmi egységeket. Pár nap múlva megérkeztek a Birodalmi egységek ám a városból mindenki eltűnt csak egy plüssmackót találtak a földön a kapunál, amit a parancsnok ódzkodva eltett. A várkapu nem volt felhúzva nem látszottak dulakodás nyomai, sőt még egy csepp vért sem találtak sehol. Sok időt elvett az ottaniak utáni kutatás így hamar beesteledett és az eddiginél sokkal erősebben lehetett hallani a gyereknevetéseket. Így bár estevolt a Birodalmiak kivonultak az erdőbe, és minél beljebb mentek annál jobban lehetett hallani a gyereknevetéseket. Még a bátor lovagok szívében is begyökerezte magát a mély félelem. Ám amikor már szinte maguk mellől hallották a nevetést hirtelen abba maradt és egy szívből jövő fájdalmas sírást hallottak meg a lovagok a hang ugyanolyan közelről hatott, mint a nevetések és mikor a sötét erdőből ki értek és a köd kezdett eloszlani meg pillantottak egy kicsi lányt a dombon lévő elhagyatott kastély egyik ablakában. Az arcát nem lehetett látni mert mélabúsan sírdogált egy székben. Hamar leszálltak a lovakról és bekopogtak a házba a kislány továbbra is az ablaknál sírt, ha hozzá szóltak meg se hallotta. Betörték a romos ház korhadt ajtaját és bementek páran kint maradtak őrködni a behatoló lovagok pedig szétváltak az egyik csapat az ablakban ülő kislányhoz ment. Mikor oda értek a sírdogáló kislányhoz a lovagok vezére Polong oda hajolt a kislányhoz.
- Üdvözletem kishölgy én Polong von Arbenhein vagyok. A Birodalmi lovagok nagy kard osztagának a vezetője az ön személyében kit tisztelhetek?
- (a kislány megszeppenve és sírva mondja) Én…én Alice-vagyok.
- Miért sírdogálsz itt egymagadban mélabúsan Alice kisasszony?
- Elvesztettem a mackómat.
- (polong előveszi a városkapunál talált plüsmackót ) Ez lenne az?
- Igen! (mosolyodott el a kislány) Nagyon szépen köszönöm!(majd magához ölelte a macit)
- Nagyon örülök, hogy meglett, mond, csak tudnál segíteni nekem nem, találjuk a város beleiket nem tudod hova tűntek?
- De! kövessenek! (fogja meg a kezét Polongnak)
A kislány felpattant a székről majd elindult, mivel nem találtak senkit ezért elkezdték követni a kislányt. Miután kisétáltak a házból elindultak a temető felé ahova hamar megérkeztek a kislány megállt majd a sírok felé mutat.
- Itt vannak a falubeliek?!
- Igen!
- Mind ide van elásva?
- Dehogyis!(mosolyodik el a kislány)
- huuu hála az égnek akkor mire mutatsz?
- Tessék lenézni a domb aljára.
- Polong oda sétál, a temető szélére majd lenéz a köd hatalmas szinte semmit nem lát ám pár másodperc múlva eltűnik a köd és több száz élőholtat pillant meg a domb lábánál.
- Úristen (sápad el Polong). Kitette ezt velük?!CSAK NEM TE?!
- Nem dehogyis!(válaszol gyorsan a kislány rémült arccal)
- Akkor ki?! (ordítsa idegesen Polong) Ki tenne ilyen szentségtelen dolgot?! Ki?!
- A…a…a nővérem!
Polong meglepődik, elönti az idegesség és elkezdi ordítani
- a nővéred hol van, hol van a nővéred?! Ki ő egyáltalán? Válaszolj! (kezdi el ráncigálni Polong a kislányt)
- (a kislány határozott és komoly tekintettel mondja a következőt) A nővérem alyx von Carstein Vlad von Carstein és isabella von Carstein első gyermeke a Carstein család elsőszámú örököse és leszármazottja.
- Mi?Mi? Vlad von Carstein a mészáros, aki majdnem elfoglalta Sylvania nagy részét és elpusztította a birodalmat?! Hogy… akkor te ki vagy?!
- De hiszen már mondtam Bácsi én Alice von Carstein vagyok, a Carstein család 3 örököse és leszármazottja illetve vlad von Carstein és isabella von Carstein 3 gyermeke.
- Hogy akkor te is?!
Polong gyorsan a fegyveré ért nyúl és lendületből belevágja Alice szívébe a kardját.
- pusztulj szörnyeteg!
- (Alice szájából kifolyik a vér és a kezéből ki esik a mackója) Ahhh…ez…ez…fáj…nővérkém ez már nem vicces…
- Most meg fizetsz, azért amit te és a családod tett!
- De…de…én nem is… bántottam senkit…
- Hazudsz! Hiába is akarsz átverni hamis szavaid nálam süket fülekre, találnak!
- Hát… jó… ég önnel Mr.Polong.
- Ehhh szóval beletörődtél a halálodba nagyon helyes!(és egy lendülettel eldobja kardjáról a kislányt)
Ekkor ismét hatalmas köd lepi el a temetőt. És a temető kapujában egy feketeruhás kislány jelenik meg.
- Ostoba féreg. Ő te halálodba törődött bele.
- Ki…ki vagy te?
- Alyx von Carstein vagyok, ám legyen, elég az udvariaskodásból a többit már kitalálja…
- Maga tette ezt?!
- (lekezelő módon válaszol) Igen én voltam.
- Te…te átkozott szörnyeteg most…hehe most megöllek és élvezni fogom a halálod minden másodpercét úgymint a húgodét…
- pfff… Alice már megint az étellel játszottál… Pedig megmondtam neked nem? Az étellel nem játszadozunk.
Alice felpattan és mintha kutya baja se lenne, válaszol.
- De nővérkém ez olyan mókás. Kuncogja el magát Alice.
- Hát jó ha neked ez mókás akkor nyugodtan… de a testekre vigyázz tudod hogy ha nincs karjuk vagy lábuk akkor hasznavehetetlenebbek…
- Persze nővérkém majd vigyázok. Mosolyodik el Alice.
- Hé, ti szörnyetegek még mi is itt vagyunk! Birodalmi lovagok ne feledjétek Sigmar óv minket!
Ekkor mintegy 50 főt számláló lovag csapat nekiront Alice-nak és Alyx-nak. Ám hirtelen hatalmas köd lett és a temető sírjaiból hírtelen előnyúló csontkezek elkapják a rohanni akaró lovagokat majd gyorsan előmásznak és lándzsáikkal leszúrják őket. A lovagok halálhörgése félelmetesen hatott még Polongis meg rémült. Alice pedig elkezdett újra nevetni óriásaikat nevetett a harcoló lovagok kiömlő vérén, utolsó szavain és a rémült szemük láttán. Alyx pedig csak élvezte az előadást. Pár perc harc után…
- Harcoljatok testvéreim Sigmar meg óv minket a gonosztól!
- (alyx ismét lekezelően csak ennyit mondott) Te ostoba nem vetted észre, hogy már csak te vagy életben a katonáid mind a porban hevernek… (ekkor a köd halványodni kezd és Polong meglássa a vérben úszó katonáinak holtestét)
- (Polong összeesik, és a földre térdel)Ez…ez nem lehet olyan nagy lett volna a köd ,hogy nem vettem volna észre… ez lehetetlen ezek az élőholt csonthalmok nem ellenfelei a Birodalom vitéz lovagjainak!
- Hát te tényleg ostoba vagy…
- Mi..miről beszélsz?
- (Alice felveszi, a játék mackóját szájából omlik ki a halott katonák vére) Bácsi köszönöm ,hogy visszahozta a mackómat maga nagyon jó játszó társ.
Polong a földön sír elhunyt bajtársai láttán majd Alice odasétál hozzá és átöleli.
- Bácsi ne sírjon, nem bántom magát visszahozta a mackómat és játszott velem pont mikor kezdtem unatkozni. Remélem, játszunk majd még^^.
- Te… te szörnyeteg, hogy lehet valami aranyos és kedves ennyire gonosz?! HOGY?!
- Bácsi maga miről beszél? (kulcsolja össze karjait és tekintete gonoszabbra vált)
- Ég önnel mis Alice remélem Sigmar haragja lesújt önre.
Polong felemeli kardját és át döfi a saját szívét. Majd zúzódásokkal és sebhelyekkel teli arccal a földre hull.
- Polong bácsi ezt mért csinálta, hiszen élve elmehetett volna.
- Hagyd Alice az egy idióta a becsület fontosabb számára, mint az élete.
- Akkor viszont látásra Polong bácsi pedig jó játszótárs volt.(karba tett kézzel lenézően mondja)
- Ne nevetess Alice élőholtként is ugyanolyan jó játszótárs marad.
Ekkor egy ismeretlen vékony ámde határozott hangú kislány hang hallatszik az épületből.
- Alice ne álmodozz. Ő nem lesz élőholt. Elvégre visszahozta a macidat nem? Nem azért ölte meg magát, hogy élőholt legyen.
- Jaj Rose te mindig eltudod rontani a játékot.(durcáskodik Alice)
Rose oda ugrik Polonghoz és bár ő már vélhetőleg nem él azért a fülébe súgja.
- (sírva oda súgja) Sajnálom… én megpróbáltam megmenteni benneteket, de nem éltetek a lehetőséggel, amit ajánlottam nektek… pedig nehézvolt ellopnom tőle a maciját. Sóhaj.
Polong utolsó szavaként csak annyit mond. Köszönöm. És végleg lehunyja szemeit.
Az erdőre és a kastély környékére ismét sűrű köd száll, ami eltakar, mindent csupán a felhördülő élőholtak első felhördülése hallatszik.
Pár nap múlva kereskedők érkeznek, a városba ám csupán egy dolgot találnak egy macit…
