Renoválás

2014. október 01. 06:00 - gerry666

Gretchinek 3.rész

No elérkeztünk a harmadik részhez is amiben a fékfolyadék hatékonyságát teszteljük. Az alanyok még mindig a kicsi Gretchinek jelen esetben a jobb és a bal szélső.

SAM_0541.JPG

Egy kicsit féltem ennél is hogy esetleg baja lesz a figurának vagy a műanyag talpnak.És megmondom őszintén én a fékfolyadékra voksoltam, hogy melyik fog jobban beválni de lássuk, hogy is sikerült:

Ahogy a második részben látni lehetett egy vastag műanyag tálkába beleöntöttem a fékfolyadékot és szépen beletettem a figurákat.(jelen esetben a bal oldali)SAM_0544.JPG

Benne hagytam egy jó másfél órára, majd mikor kivettem őket lehetett látni, hogy kicsit megvékonyította a festék réteget rajtuk. Miután kellő képen meg...akarom mondani lekeféltem róla a festéket:

SAM_0558.JPGSAM_0559.JPG

Illetve itt egy ami csak simán mártózott egyet benne (na jó kicsit azért ezt is meg kapirgáltam): SAM_0564.JPG

Nem az igazi egyik se bár a figuráknak nem esett baja se a talpnak a ragasztót azért eléggé meg gyengítette a talpon, így amit sikáltam az le is jött a talpáról. Ekkora már kész voltam a zsíroldós figura kapirgálásával szóval ezen felbuzdulva lemostam a figurákat megtöröltem és beraktam a zsíroldóba őket is. És tádá:

SAM_0567.JPGSAM_0566.JPGSAM_0568.JPGSAM_0569.JPG

Mint látható a ragasztó a zsíroldóval sincs jóban de hát ez legyen a legkevesebb :).Itt már nem pepecseltem egyből szikét ragadtam és leszedtem róla a festéket. Természetesen Sorja testvér itt is látogatást tett:

SAM_0570.JPG

De végül egy kis türelmes festékvágás (ilyen szó egyáltalán létezik?) után gyönyörűen elkészültek ők is.Ugyanúgy lejött róluk a festék csak egy nagyobb darabot el kellett csípni és már lehetett is hámozni rendesen. Bár itt az első figuránál mivel lekapartam a festéket róla kicsit nehezebb dolgom volt. Szépen mondva Pisti nyelven bekapcsoltam az önszopatót. De azért végül sikerült:

SAM_0573.JPGSAM_0574.JPGSAM_0575.JPGSAM_0576.JPG

Még a festegetés előtt megjegyezném, hogy valószínű még párórányi áztatás és sikálás után a fék folyadék is megtette volna a hatását de a zsíroldó egyszerűen gyorsabb :). Bár meg említem, hogy vagy a festék vagy a fém miatt de műanyag figuránál sajnos nem jött le ilyen könnyen a zsíroldóval de ezt majd a következő cikkben :)

SAM_0607.JPGSAM_0593.JPG

És befejezve a Gretchineket álljon itt egy előtte utána kép:

SAM_0525 másolata.JPGSAM_0600.JPG

Köszönöm, hogy elolvastátok. Bármi észrevételt szívesen látok komment formájában :)

-Gerry666

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://warhammer40k.blog.hu/api/trackback/id/tr966745795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petrow 2014.10.01. 10:55:07

Örülök, hogy inspirációt tudtam adni, meg hogy a kipróbált dolgok nagy része működött.
Egyik sem az a villám-megoldás (arra ott a nitró), de pár óra alatt mindegyikkel jó eredményeket értem el.
Köszi mindkét cikket!

Egy kis észrevétel: a képek - bazinagyok. Mármint méretben. A netem igencsak megizzadt, amíg betöltötte. Próbáld ki az IrfanView-t, nagyszerűen össze lehet vele tömörgetni a bálna méretű képeket.

gerry666 2014.10.01. 13:22:09

Köszi a tippeket :D Nem hiszed el de ezeknek a méretei már így is le vannak csippentve de a progit mindenképp ki próbálom :)

Petrow 2014.10.01. 14:45:15

Mindenképp ajánlom. A resize-resample menüben a felbontás mellett a DPI-t is tudod állítani, meg mentésnél a tömörítés minőségével lehet sok helyet nyerni - képernyőn megjelenítva úgys sokat számít.
süti beállítások módosítása